Jaj Istenem, zsidó vagyok!

Limmud nap – 2023. október 15. vasárnap – Rumbach zsinagóga

Limmud Global

Mihez kezdjen magával az, aki egy szép napon megtudja, hogy zsidó? Akinek hirtelen a nyakába szakad egy hatalmas, nem egyértelműen örömteli örökség?
Vagy mihez kezdjen az, aki csak annyit tud, hogy zsidó? Tulajdonképpen érdeklődne is a „zsidó dolgok” iránt, de nem tudja, hogy hol merhet kérdezni?
Ezen a Limmud Napon nekik nyitunk ablakot a zsidó világra, tudósok, rabbik és aktivisták segítségével. Olyan ablakot, amely nem csak az üldöztetés képeire, vagy a kivételes tudósok portréira nyílik, hanem a zsidó életre, a gazdag hagyományokra, a közösségekre, a zsidóság pozitív megélésének lehetőségeire. Olyan ablakot, amelyen bekukucskálva kedvet kapnak, hogy az ajtót is megkeressék.

Lakosságuk számarányában Izrael után Magyarországon él a legtöbb, legalább az egy zsidó szülőtől származó ember, a becslések szerint 73–138 ezer. A zsidó közösségi életben mégis legfeljebb 10 000-en vesznek részt. Biztosak vagyunk abban, hogy a többiek is szívesen ismerkednének a gyökereikkel. Az október 15-én szeretettel várunk mindenkit, aki akár „bentről”, akár „kintről” jön, és velünk együtt szeretne tanulni, szórakozni.

PROGRAM

október 15.

cím

leírás

08:00-09:00

Rumbach Tanház: Újhónapi reggeli ima, tóraolvasás és Bar Micva avatás

Vezeti: Radnóti Zoltán főrabbi

10:00-11:00

Egy kis genetika

Hogy működnek a származás tesztek, mit jelent az az eredmény, hogy x százalékban ilyen-és-ilyen származású vagyok? Megbízhatunk ebben?

Gervai Judit biológus és Falus András genetikus beszélgetése

11:00-12:00

Egy kis lélektan - Miért nehéz megtudni, hogy nem pontosan az vagyok, akinek gondoltam magam?

Mit lehet kezdeni az identitás kialakulása után érkezett „súlyos” információkkal.

Szél Dávid pszichológus előadása

12:00-13:00

Asztali zene: Filmzenék zsidókról

Gál Ráchel és Bucz Hunor összeállítása

13:00-14:30

Útválasztó – Milyen lehet elvállani a zsidó örökséget? Mi vár, és mi nem vár arra, aki érdeklődik a judaizmus, a zsidó közösség iránt? Hol nyílnak ajtók, hol lehet kopogtatni?

Kerekasztal beszélgetés az érintettekkel, a közösség vallási és világi képviselőivel. Darvas István főrabbi, Wéber Edina civil aktivista, Fritz Zsuzsa informális oktató és egy érintett beszélget.

Moderál: Toronyi Zsuzsanna muzeológus, volt Limmud kurátor

14:30 -15:30

 Kaleidoszkóp 1. - Szavainkról: Ez neked héberül van?

Leírás

 Hogyan vált a bibliai héber alkalmassá villamosjegy vásárlásra? Beszélgetés Zima Lipthay Judit héber-nyelv-tanárral   

Bezár

 Kaleidoszkóp 1. - Szavainkról: Az egyistenhit megvallása egy mondatban: S’ma Israel

Leírás

Szöveg és dallamtanulás Kurucz Ákos rabbival és Teszter Nelli zongoraművésszel

Bezár

15:15 -16:00

Kaleidoszkóp 1. - Szavainkról: Mennyit tudsz jiddisül?

Leírás

 A jiddis nyelv eredete és hatása a magyar nyelv szókészletére és a pesti humorra Beszélgetés Komoróczy Szonja hebraistával 

Bezár

Kaleidoszkóp 1. - Szavainkról: Tárgyak és hamisítványok

Leírás

 Közösségünk a Zsidó Múzeum tárgyai tükrében Beszélgetés Toronyi Zsuzsanna muzeológussal 

Bezár

16:00- 17:30

Flandria Diplomáciai Képviseletének programja: Minjan J.S. Margot, flamand írónő Minján című könyvének bemutatója.

A kötet az Európa Kiadó gondozásában jelent meg, az írónő Magyarországon is nagy sikerű Mazel tov című regényének folytatása, amely egy ortodox zsidó család és egy flamand házitanító szokatlan, mély barátságáról szól.

A szerzővel Gera Judit, fordító és Dési János, újságíró beszélget.

Flandria Diplomáciai Képviseletének programja: Kiállításának megnyitó

Dan Zollman fotográfus kiállításának megnyitója az antwerpeni ortodox zsidó közösségről 

17:30 – 18:00 

A 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál bemutatja: A törzs (The Tribe, 18 perc, 2005, rendező: Tiffany Shlain)

Barbie is zsidó lenne? Egy rendhagyó rövödfilm a zsidóság és a Barbie baba történetéről – nem hivatalos változat.

17:45 – 18:30

Kaleidoszkóp 2.: Rád (is) várnak!

Találkozás vallási körzetek és civil szervezetek képviselőivel

17:45 – 18:30

Kaleidoszkóp 2.: Mi még a Tórával is táncolunk!

Tánctanulás a Machol Hungária Tánccsoporttal

19:00 - 20:00

Hangverseny – A Sefardito Quartett műsora Szefárd zene.








** online elővétel



Fúvós hangszerek: Vázsonyi János
Bőgő: Gyüdi Sándor
Ütőhangszerek: Restás Gergő
Gitár és ének: Tóth Bernát Réka

 

* A Kávézó 10:00-19:00 óráig várja vendégeit hideg büfével, frissítőkkel, ebédidőben pedig kétféle meleg menü (húsos, 2800 Ft. és vegán, 2300 Ft.) kapható. Az ebédet, 15% árkedvezménnyel előre meg lehet rendelni: ITT

 

** A Limmud nap résztvevői számára a koncert ingyenes, aki 18:30 után érkezik, annak jegyet kell vásárolnia a helyszínen vagy online elővételben: Jegyárak: 1500 Ft, tanár, diák és nyugdíjas jegy: 999 Ft

 

Nézd meg a Limmud nap reklámjait: