A 2010-es év összefoglalása
Januárban megkezdődik a 2010-es „Konfesztivál” előkészítése. Kiválasztásra kerül az időpont és a helyszín. (A rendezvény október 30-án, a sábát kimenetelekor kezdődik és november elsején, hétfőn délután ér véget. Helyszín: Budapest, Hotel Római).
Ebben a hónapban az év elején elindult Limmud klub keretein belül tu bisváti szédert tartottunk a Holló utcában, Fritz Zsuzsa vezetésével. A 17 résztvevő között volt néhány „új arc” is, akik eddig még nem vettek részt semmilyen Limmud programon. Belépő helyett minden résztvevő gyümölcsöt, vagy üdítőt hozott.
Áprilisban (04. 01.) megrendezésre került a második Limmud Klub. A klub témája a „pészáchi hágádá képi ábrázolásának változásai, különböző hágádá kiadások kapcsán”. A kerekasztal beszélgetést Toronyi Zsuzsa vezette, beszélgetőtársai David Keleti, Darvas István és Radvánszki Péter voltak. Helyszín az Izraeli Kulturális Intézet, a látogatottság viszonylag alacsony volt.
Május-júniusra kialakult az új arculat és elkészültek a 2010. év reklámanyagai. A korábbi évekhez képest sok volt az újdonság: molinók, plakátok két különböző méretben, hat különböző, a Konfesztivált beharangozó képeslap és a Limmudot népszerűsítő bögrék.
Az Amerikai Alapítványi Iskolában megrendezésre kerülő Jeruzsálem napi rendezvényen (05. 12.) a Limmud önkéntesekkel vett részt. A helyszínen rendezett játék sok embert vonzott, sokan érdeklődtek a Limmud iránt. Az angol minta alapján ez a nap Happy Day, amely kedvezményes (50%) jegyvásárlási lehetőséget jelentett az őszi Konfesztiválra. Húszan éltek is ezzel a lehetőséggel.
Június folyamán, több programon is ott volt a Limmud. Június 8-án megrendezésre került a harmadik Limmud Klub: A zenekar látogatása című film vetítését (Odeon mozi) és az azt követő beszélgetést nagy érdeklődés övezte. A közel 40 résztvevőnek a fele korábban még nem vett részt semmilyen Limmud programon.
Június 13-án ott voltunk a Judafest vircsafton a Kazinczy utcában, ahol sokan látogatták meg a Limmud standját. A Limmudot népszerűsítő reklámanyagok általános tetszést arattak.
Június 19-én a Múzeumok Éjszakáján a Magyar Zsidó Levéltárral közösen, reklámanyagokkal voltunk jelen. Ez a második, kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget kínáló Happy Day, amelyen négy új befizetés történt. A hónap végén önkéntesek bevonásával megkezdődött a Limmud plakátok és képeslapok kihelyezése zsinagógákba, zsidó iskolákba, óvodákba, boltokba, szórakozó helyekre.
Júliusban kitűzésre került a szeptemberi, pécsi Limmud nap időpontja (2010. szeptember 5. vasárnap)
Szeptember 5-én Pécsett, Európa kulturális fővárosában megrendezésre került az első Limmud nap.
Több mint nyolcvan résztvevővel, reggeltől estig, három sávban zajlottak a programok, irodalmi, filozófia előadások, szövegtanulások, kézműves foglalkozás, városnézés. A gyerekek számára egész nap játszóház üzemelt változatos elfoglaltságot kínálva kicsiknek és nagyoknak. Budapestről is érkeztek önkéntesek, akik kávézót működtettek, előadásokat tartottak. A Limmud nap egyben Limmud Happy Day is volt, ahol 30% kedvezménnyel lehetett befizetni az október végi Konfesztiválra.
Október 26-án kiderült, hogy a Konfesztiválra lefoglalt szálloda technikai okok miatt nem vállalja a rendezvény lebonyolítását. 27-én Borgula András úgy döntött, hogy a Konfesztivál új helyszínen kerül (Hotel Monte Christo, Budapest, Nánási út 93.) megrendezésre. Két nap alatt értesítettük az összes résztvevőt a helyszínváltozásról, és két család kivételével mindenkit sikerült is elhelyezni az új szállodában.
Október 30. és november 1.: Limmud Konfesztivál
A rendezvényen 175-en vettek részt. Két és fél napon keresztül, negyven előadó, több mint hatvan előadás, beszélgetések, workshopok, filmvetítések, koncert, éjszakai városnézés, vetélkedő, sport és gyerekprogramok.
Az öt sávból egy angol nyelvű programokat kínált az érdeklődőknek. Egy-egy program erejéig a Társaság a Szabadságjogokért és a MAZSIHISZ két körzetének (Nyíregyháza és Keszthely) tagjai is részt vettek a Konfesztiválon. Megvalósult az együttműködés a Maccabi-val és a Bálint házzal.
November folyamán a Konfesztivál résztvevői megkapták a Konfesztiválra vonatkozó kérdőívet, amelyet a december 15-i zárási határidőig 23-an töltöttek ki.
Decemberben a kuratórium tagjai értékelték a 2010-es évet és ennek tapasztalatai alapján kijelölték a 2011-es év főbb irányvonalait. A Limmud Magyarország három résztvevőt delegált Warwickba, az angliai Limmudra.
















