Önkénteseink

Antal Gergely

Mit csinálsz a Limmudban?

Jelentkeztem és belekeveredtem, mint önkéntes csatlakoztam. Éppen az aktuális tennivalókat végzem, amit ilyenkor kell, azaz ebben a feladatkörben mindent, amivel megbíznak.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Ez is nagyon változatos. A fő tevékenységem az iskola: azaz a tudástáramat gyarapítom, tanulok. Érettségi után kereskedelmet, marketinget, logisztikát, nemzetközi logisztikát tanultam. Jelen pillanatban éppen a vendéglátás terén szorgoskodom, szakácsnak tanulok. Szabad időmben szeretek sportolni, utazni, szórakozni. Érdeklődési köröm széleskörű, ezért ezt folyamatosan  bővítem.

Balázs Gábor

Mit csinálsz a Limmudban?

A kuratórium és a programozó csapat tagja vagyok.

Mit csinálsz a mindennapokban?

A magyarországi (zsidó) közösségben tanítok és tartok előadásokat, a zsidó vallástól kezdve a filozófiatörténeten át a legkülönbözőbb témákról.

Bodó Réka Eszter

Mit csinálsz a Limmudban?

Gyerekprogramot szervezek, önkénteseket irányítok és a PR-IT csapatot koordinálom.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Korábban az ELTE-n tanultam fizikát és most már két éve Izraelben tanulok különböző jesivákban.

Borgula András

Mit csinálsz a Limmudban?

Immáron öt éve vagyok lelkes Kesetes, majd Limmudos. Idén harmadszor leszek az esemény főkéntese (önkéntes főszervező). Szerintema Limmud a legizgalmasabb esemény, ami a magyar és európai zsidósággal történt az elmúlt 50 évben. Hajrá!

Mit csinálsz a mindennapokban?

Mindezek mellett a Gólem Színház művészeti vezetője vagyok.

Büchler Tamás

Mit csinálsz a Limmudban?

A Limmud programozó csapatában dolgozom.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Jelenleg az Izraeli Kulturális Intézetnél ifjúsági programokat szervezek, köztük a MiNYanim nevű vezetőképzőt. Emellett a Haver Alapítványnál vagyok önkéntes oktató. Szabadidőmben az ELTE jogi karát próbálom befejezni.

Dóra Bálint (Luzsik)

Mit csinálsz a Limmudban?

Logisztikázom, szállást, helyszínt szervezek.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Egy nemzetközi szervezetnél migrációval kapcsolatos projekteket koordinálok.

Erika Siegfried-Tompson

Mit csinálsz a Limmudban?

Még a kesetes időkből ismerem, szeretem - ugyan, imádom :) Eddigi önkéntességeim: helyszínen szervezés, infopult, nyüzsgés, bármi, amire szükseg van; előtte/utána/közben angol fordítás (feed-back, kézikönyv, honlap). A jövő: ki tudja, remélem meg sok-sok aktív részvétel.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Változatos, mint az egész életem: több országban, több munkaterületen (ipar, kereskedelem, saját vállalkozás, könyvvizsgálat), sok utazással, majd 5 évig vitorlás hajózással Európa körül; mindig megújulva, a jelent élvezve, a jövőt építve, embereket szeretve.

Fedoszov Anna

Mit csinálsz a Limmudban?

Fiatal felnőtt éveim elején tett izraeli utazásaim indítottak el zsidó identitáskeresésemben, amely egy azóta is zajló, talán soha le nem záruló izgalmas folyamat számomra.  A Limmudban, önkéntesként, mint a legkisebb gyerekeknek szánt vidám programok egyik szervezője veszek részt.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Idén diplomáztam pszichológia és szociális munka alapszakokon, ezzel összhangban a másokkal való együttműködés, a másoknak nyújtott segítség igazán közel áll a szívemhez, (ami a Limmudban is fontos érték).

Gárdos Detti

Mit csinálsz a Limmudban?

A programozó csapat kapitánya vagyok.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem?Amikor csak önmagamért vagyok, akkor mi vagyok én?Ha nem most, akkor mikor?(Pirké Avot 1/14)

Gróf Tamás

Mit csinálsz a Limmudban?

Tavaly hallottam először a Limmudról és részt is vettem benne, mint hallgató.  Jelentkeztem önkéntesnek is, a Limmud kézikönyv fordításában tudtam csak segíteni - Erika fordította jórészt, én pedig lektoráltam, editáltam.  A Limmudot az érdekes és tág témaköreréért, a nyílt vitákért és a jó társaságért szeretem.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Mérnök vagyok és 20 évig az ENSZ Iparfejlesztési Szervezeténél (UNIDO) dolgoztam Bécsben, ahonnan 2009-ben mentem nyugdíjba és költöztem vissza Magyarországra. Azóta az UNIDO szakértőként alkalmaz főleg környezetvédelmi témákban.

Gyaraki Ramóna

Mit csinálsz a Limmudban?

Évek óta részt veszek a GyerekLimmud szervezésében.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Idén kezdek gyógypedagógiát tanulni. A mindennapjaimban pedig több családnál dolgozom, mint babysitter és mikor szükséges tanítok is.

Hegedűs Pali

Mit csinálsz a Limmudban?

A Limmud szívügyem, de leginkább csupán mezei előadóként, szimpla résztvevőként teszek érte.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Matematikus, oktató. Formálisan matematikát tanítok egyetemen és középiskolában, informálisan zsidóságot a gyerekektől felnőttekig, alefbéttől Gemaráig.

Heisler András

Mit csinálsz a Limmudban?

A Limmud rendezvényeken többször felkért előadóként, és rendszeresen (valójában mindig) fizetős látogatóként vettem részt. A két éve létrehozott Limmud Alapítvány egyik felkért alapítója vagyok.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Mérnök-közgazdász, cégvezető vagyok. Tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem.

Jäger Tamara

Mit csinálsz a Limmudban?

Azt hiszem, hogy én vagyok a legidősebb önkéntes, de bátran vállalom. A Limmudban ebben az évben én keresem a megfelelő helyszínt a Szolgáltató csapattal együtt az idei konferenciára és intézzük, hogy a hasatok ne maradjon üres.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Civilben pedagógus vagyok.

Langer Ármin

Mit csinálsz a Limmudban?

A kezdetek óta limmudnyik lennék: eleinte csak mint lótifuti dolgoztam az ügyért, időközben azonban jobban belekeveredtem, ma már önkéntes-koordinátorként működöm.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Társadalmilag és művészetileg is rendkívül aktív ifjú vagyok, civilben filozófia-vallástudomány szakos egyetemi hallgató.

Mandl Judit

Mit csinálsz a Limmudban?

A progamozó csapat tagjaként az angol nyelvű programsáv szervezésében veszek részt.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Jogtanácsosként dolgozom, szakterületem a pénzügyi jog. A Budapesti Ügyvédi Kamarának és Anglia és Wales Ügyvédi Kamarájának vagyok tagja. Ezenkívül kuratóriumi tagként támogatom a Haver Alapítványt.

Mikes Adrienn Dóra

Mit csinálsz a Limmudban?

A helyszínen szoktam segíteni.  Szeretek önkénteskedni, és a társaság is nagyon jó. Közben  új emberekkel is meglehet ismerkedni.

Mit csinálsz a mindennapokban?

A Gyermekházba járok.

Münster Edina

Mit csinálsz a Limmudban?

Én voltam pécsi Limmud-nap főszervezője és a konfesztiválon én csinálom minden évben a gyerekeknek a bátorságpróbát. 

Mit csinálsz a mindennapokban?

  

Nagy Erzsébet

Mit csinálsz a Limmudban?

A helyszínen szoktam besegíteni. 

Mit csinálsz a mindennapokban?

- A Szellemi Köztársaságért Alapítvány - Bibó István Szellemi Műhely alapító kurátora és titkára vagyok

- A Szabad Zsidó Tanház szervezője, moderátora és házigazdája vagyok 2007 óta

- A Múlt és Jövő Zsidó Kulturális Könyv és Lapkiadó külsős munkatársa vagyok

Peresztegi Ágnes

Mit csinálsz a Limmudban?

A kuratórium tagja vagyok, ezenkívül másokkal együtt szervezem az angol nyelvű programsávot.

Mit csinálsz a mindennapokban?

A Budapesti Ügyvédi Kamarának és a New York Állam Ügyvédi Kamarájának vagyok tagja, szakterületem a műkincsjog.

Régner Eszter

Mit csinálsz a Limmudban?

Jelenleg éppen a 2011-es Limmud egyik főkéntese vagyok.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Remélem, hogy olyankor is sikerül néha tanítani, amikor ezzel próbálkozom. 

Sebes Gábor

Mit csinálsz a Limmudban?

A Limmudon műszaki segéderő és laikus előadó vagyok.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Villamosmérnök és önkormányzati képviselő vagyok.

Serebrenik Áron

Mit csinálsz a Limmudban?

A kamaszok programjának előkészítésében segítettem. 

Mit csinálsz a mindennapokban?

Még középiskolába járok.

Serebrenik Ávi

Mit csinálsz a Limmudban?

A kamaszok programjának előkészítésében segítettem.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Még középiskolába járok.

Surányi Anna

Mit csinálsz a Limmudban?

Önkéntes koordinátor voltam. 

Mit csinálsz a mindennapokban?

Tanítok a Közgazdasági Politechnikumban.

Szűcs Dóri

Mit csinálsz a Limmudban?

A Limmudban idén a kisiskolások programjáért vagyok felelős.

Mit csinálsz a mindennapokban?

23 éves vagyok, kommunikáció szakot végeztem, jelenleg a TV2 Aktív című műsorában vagyok szerkesztőriporter.

Toronyi Zsuzsanna

Mit csinálsz a Limmudban?

A kuratórium és a programszervező csapat tagja vagyok.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Levéltáros és muzeológus vagyok, a Magyar Zsidó Levéltárban dolgozom. 

Várnagy Eszter Lea

Mit csinálsz a Limmudban?

Egyetemistaként keresem az újabb kihívásokat, s a Limmudban találtam egyet. A gyerekek foglalkoztatása, felügyelete érdekes volt Telkin. Limmud lehetőséget ad a zsidóságom fejlesztésére, még ha nem is tudok résztIvenni minden programon.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Informatikus könyvtárosnak tanulok az ELTE-n.

Wágner Zsolt

Mit csinálsz a Limmudban?

A kezdetek óta ott vagyok a Limmudon, a gyerekekre felügyelek.

Mit csinálsz a mindennapokban?

Sofőrszolgálatos vagyok vagy valami hasonló.

Zorándy Sára

Mit csinálsz a Limmudban?

Fordítás, vagy infopult, mindegy, a Limmudnak szívesen!

Mit csinálsz a mindennapokban?

Szabadúszó fordító vagyok.

facebook
twitter
flickr
RSS